Zsebibaba Nyíregyházán!

Már látható a világ legnagyobb erszényeseinek, a vörös óriáskenguru csapatnak a legifjabb tagja, Állatparkunkban!

 

 

Az országban csak itt látható állatok, egyedszáma 8 főre nőtt, a kicsi születésével. 

A kis kenguru 2017-ben látott napvilágot, ám míg a legtöbb fajnál azonnal láthatjuk, ha szaporulat születik, a kenguru-féléknél egy jó ideig csak sejthetjük azt, ugyanis az erszényes állatokra az a jellemző, hogy utódaik roppant fejletlen állapotban jönnek a világra.   A szinte embrionális állapotú, mindössze 1-2 cm es újszülött hátsó végtagjai és farka inkább csak kezdemény, szeme még nem nyílt ki és szőrtelen. Születés után az első 2 hónapban a biztonságot nyújtó erszényben fejlődik, s kb.150 naposan dugja ki a fejét először anyja erszényéből.

Ahogy a kölyök növekszik, egyre több időt tölt az erszényen kívül s 240 naposan végleg elhagyja azt, de még visszajár szopni kb.  3-4 hónapig.

A Nyíregyházi Állatpark fél éves „zsebi babája”, egyre többször dugja ki a fejét a biztonságot nyújtó erszényből, s pár hét múlva véglegesen elfogja hagyni azt.

A Nyíregyházi Állatpark 2013 óta tartja a világ legnagyobb erszényes állatát, az Ausztrál kontinenst bemutató kifutórendszerben- többek között dingók, benett kenguruk, emuk és fekete hattyúk szomszédságában- s ez idáig négy szaporulat született.

2017 óta a faj európai törzskönyvvezetője, a Nyíregyházi Állatpark munkatársa, azaz ő koordinálja az Európában, zárt tartási körülmények között  élő  vörös óriáskenguru populációt.

 

A vörös óriáskenguru ( Macropus rufus)- mely a világ legnagyobb ma élő erszényes állata-tudományos neve vörös nagylábút jelent,  hiszen valóban tekintélyes hosszú hátsó láb jellemzi. Tápláléka általában igen alacsony tápértékű fűfélékből áll, de cserjék leveleit is fogyasztja.

Ausztrália belső, vízben szegény területein él  s táplálékban gazdag időszakban akár 100 egyedből álló csoportokba is megtalálható és akár 50 km/órás sebességgel képes ugrálni.

Érdekesség, hogy a vörös óriáskenguru anyának egyszerre akár három utódja is lehet különböző fejlődési stádiumban: az egyik elég idős ahhoz, hogy anyja erszényén kívül éljen, de még szüksége van a tejére. A második anyja erszényében él, ott táplálkozik, míg a harmadik embrió állapotban van az anyaméhben.

Ha az erszényben növekvő kölyök elpusztul, vagy ragadozó áldozatává válik, anyjának nem kell párosodnia, hogy megfoganjon: egy megtermékenyített petesejt már készen áll, hogy beágyazódhasson a méhbe, így az új embrió fejlődése szinte azonnal megkezdődhet.

A gyors növekedés érdekében magas zsírtartalmú tejet kap, miközben az erszényben fejlődő újszülött alacsony zsírtartalmút egy másik mellbimbóból.