Hírek

Európai bölény borjú született Állatparkunkban.
2020. 05. 18.

Európai bölény borjú született Állatparkunkban

A faj a természetben már kipusztult, s állatkerti populációkból sikerült újra visszatelepíteni Európa legnagyobb szárazföldi emlősét a természetbe. 

Középkori krónikáinkban még sűrűn szerepel a bölény, Mátyás király korában még hazánkban is közönséges eseménynek számított a bölényvadászat. A feljegyzések szerint egészen a 18. századig éltek Magyarországon, az utolsó példányt 1790-ben ejtették el. 

Nem sokkal ezután, szinte egész Európából eltűnt, csak a lengyelországi Bialowieza őserdejében maradt párszáz egyed. Ám az egyetlen megmaradt populáció élőhelye a világháborús frontvonalban feküdt, így létszámuk folyamatosan csökkent. 1916-ban már csak 150 állatból állt a bölénycsorda, 1919. február 21-én egy vadorzó ölte meg az utolsó bölényt a bialowiezai őserdőben. 

Az európai bölény tehát kipusztult Európában, de csak a szabad természetben. A Dr. K. Primel által 1923-ban alapított Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság ugyanis számba vette az összes, állatkertekben fellelhető állatot, és végül 56 fogságban élő egyedet összegyűjtött és elkezdték szaporítani, majd fokozatosan visszatelepíteni a bialowiezai őserdő egy védett területére. 

Ma ilyen visszatelepített állományok élnek a lengyel bialowiezai erdőben, Fehéroroszországban, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, valamint betelepítették a korábbi elterjedési területén kívüli Kirgizisztánba is.

Az európai bölény kisebb csordákban élő növényevő patás. A bikák testsúlya elérheti akár az 1 tonnát is, de általában 600-800kg-osak míg a tehenek 300-400kg testtömeggel bírnak. Mindkét ivar visel szarvat, bár a bikáknak az erősebb, vastagabb. 

A jelenleg 1 hetes bika borjú születése után 1.5 órával már felállt s biztos léptekkel csatlakozott a vele együtt már 5 főt számláló európai bölény csordához. A kis borjú jelenleg anyatejjel táplálkozik, de hamarosan elkezdi majd a szálas takarmány fogyasztását is.

fotó: MTI Balázs Attila

Manapság mintegy 1000 példánya él szabadon . Az állatkertekben jelenleg is tenyészprogram keretében tartják a bölényeket, jelenleg 178 bika és 290 tehén él a világon az állatkerti törzskönyvi program keretében. 

Az állatkertek nemcsak megmentették Európa legnagyobb testű szárazföldi emlősét a kipusztulástól, hanem esélyt adtak a szabadon élésre.

Még több hír