Idén is elültettük az év fáját

Már hagyomány, hogy a Madarak és fák napján a Nyírerdő Zrt.  és  Állatparkunk közös kezdeményezésére elültetésre kerül „az év fája” facsemete.
A 2014 óta zajló oktatási együttműködés során, minden esztendőben egy-egy új fával gazdagodik a gyűjtemény a Nyíregyházi Állatpark 35 hektáros területén, hiszen évről-évre megkapja a megtisztelő címet Magyarország egyik jelentős és különleges fája.
Az Év fája mozgalmat német mintára indította el 1996-ban az Országos Erdészeti Egyesület (OEE). A kezdeményezés célja, hogy a hazai erdőkben élő őshonos, kevésbé ismert fafajokra széles körben felhívja a figyelmet.
Az idei esztendőben a korai juhar kapta a megtisztelő címet és a facsemetét egy nemzetközi fenntarthatósági konferencia résztvevői ültették el.